Ebben a cikkben:
Címkék

Amatőr színházak – menedzsment workshop - Társulatépítés (2023.03.05.)

2023. március 06.
1114
IMG_0567

Amatőr színházak – menedzsment workshop

Társulatépítés kérdései

Dr. Lakó Zsigmond

2023. március 5-én a Csokonai Fórumban kapott helyet az amatőr színházi társulatok vezetői számára meghirdetett, színházmenedzsment témában szervezett workshop-sorozat következő alkalma, ezúttal a társulatépítés kérdéseit tárgyalva. Előadásomban a workshop első felében a Debreceni Egyetemi Színház és a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Művészeti Központjának társulatépítési, toborzási és ezekhez kapcsolódó pénzügyi stratégiáit ismertettem. A workshop második felében a társulatok bemutatkoztak, ismertették működési modelljüket, valamint azokat a kihívásokat, amelyekkel a társulatépítés tekintetében szembesülnek.

A társulatépítés tekintetében feltártunk minden társulat számára közös, illetve a társulatok működési modelljének, régiójának, múltjának és hagyományainak következtében speciális, csak az adott közösségre jellemző kihívásokat. Az amatőr társulatokat érintő egyik legnagyobb feladat a fluktuáció kezelése, így az utánpótlás biztosítása, valamint ebből következően a minőség fenntartásának nehézsége, hiszen a lemorzsolódás gyakran a társulat központi magját, a tapasztaltabb színjátszókat is érinti. Az amatőr társulatoknál legtöbb esetben a már régebb óta színjátszással foglalkozó tagok tanítják az újakat, így a hagyományozódás, a mesterség átörökítése kiemelt jelentőséggel bír.

Speciális helyzetben vannak ilyen tekintetben az oktatási intézmények keretében vagy azokkal szoros együttműködésben működő amatőr színházak és diákszínpadok, hiszen ebben az esetben a fluktuáció intézményes keretek között történik, egyfelől szerencsés, hogy állandóan van bejövő utánpótlás, másfelől az oktatási intézményt elhagyó tagok nagy eséllyel a színházi tevékenységet is abbahagyják. (Erre ellenpélda lehet néhány eredetileg diákszínjátszással foglalkozó társulat, ahol egy adott évfolyamhoz-csoporthoz kötődő színjátszók együtt maradtak, szinte profivá válták és azóta is ők társulat szakmai vezető csoportja, s képezik a következő generációkat, bár az is előfordul, hogy az utánpótlás elmarad és a társulat más minőségben-formában folytatja.)

            Kiemelt fontosságú a társulatok között az együttműködések, partnerkapcsolatok kialakítása, hiszen gyakran ez megkönnyíti a társulatok számára a korosztályonkénti csoportosítást és a fejlődési szintek szerinti szétválasztást, illetve közösen könnyebben tudnak felépíteni egy oktatási és művészeti programot az adott régión belül. Az együttműködés segítheti továbbá a műfaji elkülönítést, így egy adott régió kínálhat amatőrök számára (akár hobbiként, kikapcsolódásként) falusi színjátszást, diákszínjátszást, különböző rétegszínházi tevékenységeket stb. Ezen kívül közösen léphetnek fel az érdekeikért és közösen szervezhetnek pl. fesztiválokat, melyek keretében koncentráltan mutathatják be tevékenységüket és toborozhatnak tagokat.

            Az utolsó részben a társulatépítés szempontjából vizsgáltuk meg a társulatok pénzügyekkel kapcsolatos kérdéseit. Mivel az amatőr társulatok számára sok esetben nem vagy csak korlátozott mértékben áll rendelkezésre anyagi forrás, így gyakran a tagoknak önerőből kell fenntartani a társulat működését, ez pedig a tagok anyagi helyzetétől függően nem mindig járható út, illetve hosszabb távon és az egész területet strukturálisan illetően nem is kívánatos. Ezért is fontos egymás között megosztani az esetleges jó gyakorlatokat, tapasztalatokat, pályázati forrásokat, amik megoldást kínálhatnak az akadály elhárítására.

A színházmenedzsment workshop-sorozat társulatépítéssel foglalkozó alkalma baráti hangulatban, a jelenlévők aktív részvétele mellett zajlott. Fontos és érdekes témákat vetettek fel a társulatvezetők, kitértünk arra, hogy a társulatépítés szempontjából fontos az önértékelés, a más társulatokkal való találkozás, visszaigazolást nyerni arról, hogy mások is hasonló tevékenységekben lelik örömüket, hasonló sikereik és kihívásaik vannak, illetve hasonlóan hasznos tevékenységként élik meg a színjátszást. A workshop végén megállapítottuk, hogy milyen hasznos volt a rendezvény, és hogy a jövőben is szívesen részt vennének hasonló kezdeményezésben.

Jelen anyag tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása