A ROHU445 projekt,
Amatőr színházak – menedzsment alprojekt keretein belüli
workshop sorozat, előadás és szakmai beszélgetés
Az amatőrszínházak célja és működése címmel
Helyszín: Derecske Művelődési Központ
2023. 06. 03. 13 - 16 óráig
Résztvevők: 11 fő
Csoportok: Alföld Színpad, Holdvilág Kamaraszínház, REFI Színpad
Magyarország
Tinikomédiások – Kraszna, Fantázia Csoport – Szászrégen, Berkenye Csoport – Szilágycseh (Románia)
foglalkozásvezető: Regős János (Magyarország)
A műhely-foglalkozásra a Derecskén június 3-4-én megrendezett Kótsi Patkó János Minősítő Diákszínjátszó Fesztivál keretében került sor, ahol vendégként felléptek a debreceni Alföld Színpad felnőtt színjátszői is. A fesztivál profiljából adódóan a jelenlévő csoportok 10-16 év közötti diákokból álltak.
A foglalkozást rövid bemutatkozással indítottam. Ebben arra is rákérdeztem, hogy ki, hol, milyen intézményi háttérrel, milyen korosztállyal és milyen céllal készít előadásokat. A jelenlévők között volt, aki iskolai keretek között pedagógusként foglalkozik színjátszással különösebb szakmai háttér nélkül, mások komoly múlttal rendelkező színpadvezetők voltak fesztivál szervezői háttérrel (pld. Bodea György, a Berekenye csoport vezetője), volt aki független színház vezetőjeként foglalkozik gyerekcsoporttal iskolán kívüli keretek között (Koltai Judit – Holdvilág). Az iskolai keret mindenképpen nagyobb működési biztonságot jelent, mint a terembérleti és egyéb költségeknek kitett iskolán kívüli működés. Az előbbieknél viszont a csoport összetétele túl gyakran változik ahhoz, hogy hosszabb távra lehessen tervezni.
Kiket hívjunk meg a csoportba, és milyen módszerrel válasszuk ki az embereket? A jelenlévők többségénél (iskola keret), egyszerűen meghirdetik a színjátszást, és minden jelentkezőt szívesen látnak, felvételit a legritkább
esetben tartanak. Viszont sokan szembetalálják magukat a hiányzások, késések problémájával. Ez szinte lehetetlenné teszi a folyamatos próba-munkát. Milyen fegyelmezési módszerekkel lehet élni amatőrök esetében? Kizárás? Szerep-megvonás? Nagyon fontos tudatosítani, hogy a színház élő emberekkel történő közös alkotás, és ha valaki hiányzik vagy késik a próbáról, az egyben felelőtlenség az egész csapattal szemben.
Ehhez kapcsolódóan az ’amatőrség’ fogalmát is körüljártuk. A jelző sokszor pejoratív, leminősítő mellékzöngével bír, legalábbis nálunk, ezért sokféle elnevezést használunk (színjátszók, műkedvelők, szabad színjátszók); más országokban (Németország, Oroszország, Hollandia, Lengyelország, stb.) nincs ilyen leminősítő kicsengése. Sok nagyszerű színházi alkotó amatőrökkel kezdte pályáját – pld. Sztanyiszlavszkij, Mejerhold, Barba, Tadeusz Kantor, a magyar rendezők közül Fodor Tamás, Paál István, Jeles András és Ruszt József, aki párhuzamosan dolgozott amatőrökkel (Universitas) és kőszínházban.
Kell-e valamilyen speciális szakmai tudás előképzettség ahhoz, hogy valaki csoportot vezessen? A résztvevők egyetértettek abban, hogy nem árt, ha bizonyos mesterségbeli módszerekkel megismerkednek, de menet közben is sokat lehet tanulni egy-egy munka során. Közülük sokan vettek részt például a Zsámbékon rendszeresen tartott műhelymunkán (amíg volt ilyen lehetőség a határon túliak részére) vagy a Magyar Drámapedagógiai Társaság tanfolyamain. Rákérdeztem arra, hogy az előadások bemutatására irányuló közvetlen próba-munka mellett jut-e energia-idő a szakmai fejlődést segítő tréningekre. Az esetek többségében a felnőtt amatőröknél, de különösen a iskolai keretek között működő csoportoknál erre nincs lehetőség, szakembert sem tudnának meghívni, alkalmazni.
A ’Hogyan válasszunk darabot?’ kérdést körüljárva, számos probléma, kérdés vetődött fel. A legfontosabb, hogy milyen célból készül az előadás,
kik, milyen korosztály és kiknek fogják előadni. Van-e kényszer, határidő? Egy helyi, egyszeri alkalomra készülő produkció/műsor más irodalmi
alapot, szerkesztést és kidolgozást igényel, mint egy olyan előadás, ami szélesebb nyilvánosság előtt is bemutatásra kerül. A résztvevők megemlítették, hogy egy otthon tomboló sikert arató produkció ’meghalt’, amikor egy fesztiválra vitték. Nagyon fontos lenne, hogy már a próbafolyamat elején tisztázzuk a csoporttal, milyen közönségnek szánjuk a majdani előadást. Amennyiben idegen deszkákon is szerepelni akarnak vele, akkor nem árt, ha egy külső szem is ott van a rendező mellett, hívhatjuk őt asszisztensnek, dramaturgnak, vagy egyszerűen csak egy barátnak, akinek adunk a véleményére.
Apropó, a dramaturgia kérdése: ez nem csak a színpadi szöveg felkutatása, alkalmazása során szempont, hanem az egész élő előadás színpadra állításakor is. Fontos, hogy a papíron leírt, vagy az improvizációk során rögzített anyagból cselekvés-értékű szöveg teremtődjön, és hogy ez olyan sűrűsödési pontokhoz, hangsúly áttolódásokhoz, váratlan fordulatokhoz szolgáljon alapul, ami egyrészt ébren tartja, másrészt vezeti a néző figyelmét és amely olyan inger együttesként működik, ami a néző képzeletét is megmozgatja, érzelmi hullámokat generál. Ezt ugyanúgy elérheti egy diákszínpad, egy falusi színjátszókör, mint egy jó profi előadás. Az önbizalom egy egészséges fokára ugyanúgy szüksége van az amatőr színjátszónak és rendezőnek, mint a profiknak.
A darab választáshoz tartozik még a jogdíj kérdése is. Klasszikusok és külföldi darabok esetében fontos a fordító feltüntetése! Ismertettem a szerzői joggal kapcsolatos alapszabályokat, a szokásos eljárást jogdíjas szövegek színre vitele esetében.
Arra is kitértem, hogy mindig a csoport korosztályának, érettségének és érdeklődésének megfelelő anyagot válasszanak, hogy mindez közös döntés
eredménye legyen, hiszen pont abban különbözik a amatőrszínházi és a kőszínházi munkarend, hogy itt nem formális szerződés köti egymáshoz a
résztvevőket, hanem a közösséghez tartozás, a közös alkotás vágya. A mit játsszunk? kérdés eldöntése igen kényes feladat minden csoportvezető, de különösen a gyerekcsoport vezetők esetében, hiszen a gyerekek számára a tanár jelenti az abszolút igazodási pontot, és itt önmérsékletet kell gyakorolni, de legalábbis eljutni oda, hogy a csoport sajátjának érezze a téma/darab választást még akkor is, ha mi dobtuk be az ötletet.
Foglalkoztunk az előadás térbeli elhelyezésével, a nézőtér/színpad viszony kérdéskörével is. Nem mindegy, hogy egy osztályterem, egy tornaterem, egy stúdiószínpadi tér (blackbox), vagy egy nagy méretű és nézőterű, hagyományos színházterem lesz a bemutatás helyszíne. Elmondták, hogy az esetek többségében nincs választási lehetőség, de még ilyenkor is a számukra legjobb térbeli megoldást igyekeznek választani, kiharcolni. Az előadás térbeli viszonyait lehetőleg már a próbafolyamat elején meg kell határozni és ehhez igazítani az expresszivitás fokát, a színpadi járásokat, az irányokat, a hangerőt, a járásokat, hogy mikor, melyik irányból, kit és mit lát a néző, hol milyen tér-elem van a színpadon. Vendégszereplésnél elmaradhatatlan feladat a tér bejárása, láthatóság, hallhatóság szempontjából, ha idő van rá [a legtöbbször nincs], egy gyors lejáró próbát tartsanak, végigfutva az előadáson.
Végül kitértem az előadásra való ráhangolódásra is. Ez különösen fontos a kevesebb színpadi tapasztalattal rendelkező amatőrök esetében. Kultikus szertartás ez, példaként említettem az indiai kathakali és a japán kabuki színészeket (maszk festés, jelmez felvétel), de számos magyar színész-óriást is, akik hosszú időt szánnak az átállásra, ami egyben a ráhangolódást szolgálja. Valamilyen bemelegítést (beéneklés, hangképzési gyakorlatok, egyéni vagy csoportos tréning), majd közvetlenül az előadás megkezdése előtt egy közös, kultikus akcióra sok csoportnál sor kerül.
A foglalkozást tartotta:
Regős János